HTML

subidubi Svédországban

Ez a blog remélhetőleg annak lesz érdekes, aki ismer, és érdekli mi is történik velem itt Svédországban vagy valahol a környékén:)

Friss topikok

Linkblog

OMG WTF

2010.02.02. 23:14 Kozy87

Túléltem, vagyis még élek. Legutóbbi bejelentkezés óta olyan lázaim voltam még mint soha, legalábbis szörnyű 38-39-es lázak voltak, de nem önmagában a láz, hanem hogy nem volt étvágyam, fájt a torkom de annyira, hogy már nyelni is fájt, le voltam gyengülve stb.

Mikor nagyon rosszul voltam, korábbi gondolotomból kiindulva, hogy jól megerősít egy betegség távol az otthontól, a 39-es láznál eszembe jutott egy szép mondás: ami nem öl meg, az megerősít. Eddig utóbbi valószínűbb.

Nagyon örülök az internetnek, mert ezen keresztül tudom tartani a kapcsolatot azokkal, akik sokat jelentenek nekem, és a lelket tartották bennem ezekben a napokban is, köszönöm!!!

Úgy tűnik vasárnap fordult a kocka, mert szimpla gyógyszerre lement a lázam, ami 38 felé se ment, majd ma már nem is mértem lázat. Mivel hétvégén otthon már nagyobb problémáról vizionáltak, ezért megígértem beszélek a nővérrel a rendelőben, hogy ha nem lenne jobb akkor mi lesz, mik a lehetőségek a további kivizsgálásra, valamint a meg nem érkezett EU-s kártya után érdeklődni. Nos elmentem, kártya nem jött vissza a postával, nálam sem volt. Mielőtt elindultam utamra kis lázam volt, így egy rubophen segített, meg kb 5 napja nem voltam kint a házból, erőm a napi 2 szelet toastkenyér miatt nem lehetett, de most volt valamennyi. A gyógyszernek pont akkor volt hatása, mikor a nővérrel beszélgettem, vagyis homlokból gyöngyöztem, izzadtam, erre adott egy időpontot a dokihoz, pedig mondtam neki, hogy úgyis azt mondaná mint eddig és lehúzna újabb 5500Ft-tal. Ok, odaadta az időpontot, majd lemondhatom otthon egy számon délután 5-ig ha addig jobban lennék. Nos, persze nem lett rosszabb, sőt így 4-kor fel is hívtam, de csak svéd nyelvű volt, így egy központi tanácsadói számon kersztül értem el őket, de sikerült:)

Ma már elég jól voltam, lázam nem volt, energiám sem, de nem éreztem gyengének magamat. nem mentem a malmöi tanulmányi kirándulásra, ez sajna kimaradt, de helyette délutántól esett a hó és most éjfélhez közel is esik. Közben elmentem első svéd órámra, ahol kb én voltam az egyedüli kezdő, többiek már tanultak 2 hetet svédül míg gyógyulni próbáltam, nos ezért nem is teljesen az alapoktól kezdjük vagy azokat nem oly mélyen magyarázza a tanár, aki órán csak svédül beszél, csak néha picit angolul. Ez kiverte nálam a biztosítékot, de igyekeztem de olyan volt mint egy puzzle az egész, amit már kezdek összerakni, ekkor újra gyorsan összekeverik. De nem adom fel!

Odafelé is busszal mentem, biciklizni erőm sem volt, meg 10 cm-es hóra friss esett, hát esélytelen. Bérletem amúgy is érvényes erre is, amúgy a csak városi havibérlet 40%-a az én szuperbérletemnek, ami egész Skane-ban érvényes. Egy francia sráccal vártuk a buszt a vízszinten hóesésben, ami késett a hó miatt vagy 20 percet, úgyhogy BKV felmentve korábbi szitkaim alól. A buszvezetők itt durván fékeznek, vagy csak jó a fék:) meg a fűtés is...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kozyinsweden.blog.hu/api/trackback/id/tr251724249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása